Áprilisban, egy szerdai késő délutáni napon kezdődött az egész, amikor kijöttem a suliból, és láttam, hogy anyu ott állt az ócska járgányunkkal a parkolóban a kishúgommal együtt. Nem mindennapi dolognak számított, hogy anyu értem jött kocsival, de aznap úgy történt és nem értettem miért. Amikor odaértem, sebesen betessékelt a kocsiba, és rögtön el is indultunk, de hogy hová, azt nem tudtam. Lili ott ült szerencsétlenül a hátsó ülésen, 3 nagy utazótáskával, és sírt. Ekkor már tényleg nem értettem, mi is történik. Egyre zaklatottabb, és idegesebb lettem. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Mi folyik itt anya? Hová megyünk? – vontam
kérdőre.
- Elmegyünk innen! El minél messzebbre ettől
a
várostól, és apátoktól!
- Mit jelentsen ez anya? Mi történt? –
kiabáltam
vele.
Nem szólt semmit. Csak Lili zokogását
hallottam,
semmi egyebet.
- Mondd már! Jogom van tudni, mi történt! –
kiabáltam
ekkor már tényleg nagyon idegesen.
- Délbe elmentem a munkahelyemről Liliért az
óvodába, ugyanis apátok nem volt képes bekapcsolni a telefonját, így
nem értem
el. Amikor hazamentünk, akkor meg az édesapád, jól hallod, a saját
apád, egy
másik nővel volt az ágyunkban. Én persze jelenetet rendeztem, mert
miért is ne
rendeznék, erre ő üvöltözni kezdett és megütött, érted? Arcon ütött
úgy, hogy
megkékült. Látod?
Megnéztem anya arcát, és tényleg nagyon
csúnyán meg
volt kékülve egy darabon.
- És ez még nem minden! Miután felpofozott,
elkezdett bocsánatért esedezni, meg hogy ő szeret engem, meg hogy ez
csak egy
félreértés. Több sem kellett nekem, összepakoltam mind kettőtök és a
magam
holmiját, és eljöttem érted az iskolába. Jobb lesz kicsim, ha
kikapcsolod most
a mobilod, mert azon is keresni fog minket! Meg kell változtatnod a
számod és…
Nem bírtam megállni szó nélkül.
- Álljon meg a menet! Hadd kérdezzem vissza,
hátha
rosszul hallottam! Amikor hazavitted Lili-t az oviból, aput otthon
találtad egy
nővel. És amikor te számon kérted a viselkedését, megütött, aztán
bocsánatot
kért, ezért te összepakoltad a holmijainkat, eljöttél értem, és most
megyünk a
vakvilágba, és azt sem tudjuk hova?!
- Tudom hova fogunk menni édesem! A
nagymamádhoz a
Mátrába. – tudósított anya.
- De anyu! Hiszen az, nagyon messze van innen!
- Tudom, kicsim, de máshová nem tudunk menni!
Majd
ha minden elrendeződik, talán visszamegyünk. – szólt anya gondterhelten.
És ez volt az utolsó szava! Előre dobtam egy
utazótáskát anyuhoz, és hátra ültem Lili mellé.
- Minden rendben lesz, hugicám! Ne sírj! –
súgtam a
fülébe.
- Olyan szörnyű volt! – sírt, még mindig.
- Mostmár semmi baj! Minden rendben lesz! –
nyugtattam szegénykét, bár tudtam nagyon jól, hogy semmi sincs rendben,
és nem
is lesz.
Csak mentünk az országúton, róttuk a
kilométereket,
Lili meg csak sírt, és sírt, anyu hallgatott, én meg a húgomat
vigasztaltam. És
a legeslegszörnyűbb az volt, hogy távol voltam az otthonomtól, a
barátaimtól,
és a szerelmemtől Mikitől. Csak gondolkodtam, és egyre csak az a kérdés
járt a
fejemben, hogy „mi lesz ezután?” Ugyanis csak annyit tudtam, hogy a
nagyihoz
megyünk Mátraházára, ahol 3 éves koromban jártam utoljára, és fogalmam
sem
volt, mikor láthatom ismét Pestet. Teljesen magam alatt voltam. Csak
mentünk a
kietlen országúton, ami számomra az életem következő részébe vezető
utat
jelentette. Pillanatok alatt felborult az életem. Addig a napig azt
gondoltam,
hogy egy tökéletes családban élek. Az anyám és az apám, látszólag
nagyon
szerették egymást, és sohasem veszekedtek. Az apám sikeres üzletember
volt, az
anyám pedig egy reklám cégnél dolgozott, a „Pipi-Papó” csemege
forgalmazójánál.
Mindig volt idejük foglalkozni velünk, és mindenem megvolt, amit csak
szerettem
volna. Aput egy normális, szerető férjnek, és felelősségtudó apának
gondoltam,
nem pedig egy hűtlen, és felelőtlen embernek. Amikor lefeküdt avval a
nővel,
nem gondolt bele abba, hogy van két gyereke, akikért ő felel, és egy
felesége,
akivel 18 éve házasok? És ráadásul hogy üthette meg anyát?
Akármennyit gondolkodtam ezeken a dolgokon,
nem
tudtam dűlőre jutni.
Kezdett sötétedni, anyu pedig fél sötétben
vezetni,
így, megszálltunk egy öreg házaspárnál, akik bérbe adták egy éjszakára
a
melléképületüket. Kívülről tök jól nézett ki, de belülről… A szobában
büdös
volt, hadd ne mondjam milyen szag, az ágyak nyirkosak voltak, a mosdó
egy áldó
mocsok, a toalettről már ne is beszéljünk! Volt két heverő, amire anyu
felajánlotta, hogy aludjunk rajta Lilivel, de nem lett volna gusztusom,
egy
olyan ágyon aludni, vagy feküdni. Amúgy sem aludtam volna.
Amikor nyugovóra tértek mindketten,
kinyitottam azt
az utazótáskát, amiben a holmijaim voltak. Kíváncsi voltam, mi mindenem
maradt
otthon. Tudtam, hogy úgysem hozott el anyu mindent, ami számomra
fontos, de
reméltem, hogy a kismackómat, amit Mikitől kaptam a fél éves
évfordulónkra,
elhozta! De csak reméltem. Ugyanis, NEM hozta el! Pedig tudta, mennyire
fontos
volt számomra, legfőképp azért, mert Mikitől kaptam. És még a
legeslegszörnyűbb, ami történhetett velem, hogy a naplóm is otthon
maradt. A
titkos naplóm!
- És ha apu megtalálja? Vagy ha odaviszi
lakni azt a
nőt, meg a gyerekeit (ha vannak), biztosan megtalálják, és akkor el
fogják
olvasni a legféltettebb titkaimat! – morogtam magamban, közben pedig
tovább
kutattam a cuccaim között. Őszintén szólva, anyu ruhán kívül, semmit
sem
hozott. Még a hajkefémet és a fogkefémet sem. Jól van, végül is, nagyon
siethetett, és még Lili és az ő cuccait is össze kellett pakolnia.
Ekkor fogtam föl az egész dolgot. Mindent,
amit az
életem során felépítettem, egy-kettőre romokba hullott? Hiszen így,
hogy
elmentünk Pestről, az életem addigi részét le kellett volna zárnom! De
nem
akartam lezárni! Arra gondoltam, hogy szólnom kellene Mikinek, hogy
tudjon
róla, hol vagyok, mi történik velem. De akkor már 11 óra volt…mégis fel
kellett
hívnom…
A szívem vadul vert. Féltem, hogy anya
felébred, és
rájön, hogy telefonálok. De mégis megkockáztattam a dolgot.
- Halló! – nyögte álmos hangon Miki. Már
biztosan
aludt.
- Én vagyok az, Gabi! – mondtam halkan.
- Gabi? Mi baj, van, hogy éjfélkor vagy mikor
telefonálsz
nekem?
- Ne haragudj, de irtó nagy gáz van! –
súgtam,
amilyen halkan csak lehetett. – Azért beszélek így, nehogy anyu
meghallja, hogy
telefonálok. Szóval, az a helyzet, hogy az anyám, amikor ma délben
Lilivel
hazaért, valami cafkával találta otthon az apámat, erre fogott engem, a
húgomat, összepakolta a cuccainkat, és most valahol félúton lehetünk
Mátraháza
felé.
- Te jó ég! Figyelj, Gabi! Most nagyon
erősnek kell
lenned, ugye tudod! – mondta remegő hangon a szerelmem.
- Tudom! De ha belegondolok, hogy ki tudja,
meddig
nem láthatlak, rögtön elkap a sírás! –sziszegtem, és már folytak a
könnyeim.
- Jaj Gabcsi! Ne aggódj! Nem lesz semmi baj!
Valószínűleg, rövid időn belül visszajöttök, és akkor minden olyan
lesz, mint
régen…
- Nem tudom, hogy mi lesz! De én nagyon
félek, hogy
elveszítelek! És ha mégis ott maradunk? – kérdeztem még mindig suttogva.
- Ne is gondolj rá! Majd e-mailezünk,
levelezünk
postán, és felhívlak telefonon minden nap!
- Jaj Miki! Annyira szeretlek!!!…
Egyszercsak lépteket hallottam. Anya volt az.
Gyorsan letettem a telefont, megtöröltem a
szemeimet, és úgy tettem, mintha csak sms-t írnék, vagy játszanék.
- Hát te meg kivel beszélgetsz Gabriella?
- Én? Ja… hát csak magamban szitkozódtam a
telefon
miatt. Tudod, játszottam.
- Kicsim! Nem vagyok hülye! Már vagy 5 perce
beszélgetsz valakivel telefonon! Kivel beszéltél, Halljam? – annyira
kiabált,
hogy Lili is felébredt.
Nagyon megijedtem a viselkedésétől. Alig
mertem
megszólalni, mégis elmondtam az igazat. Tudtam jól, hogy azt hitte,
hogy apuval
beszéltem.
- Nyugi anya! Nem apával beszéltem, hanem
Mikivel.
Te sem gondolhattad komolyan, hogy felhívom azok után, amit tett…
Tényleg eszembe sem jutott volna felhívni azt
a
szemét apámat.
Anyu rögtön kezdte, hogy miért van
bekapcsolva a
telefonom, ha ő azt megtiltotta.
- Na mars aludni!
- De én nem fogok azon az undorító heverőn
aludni!
Büdös és nyirkos! – akadékoskodtam az éjszaka közepén.
- Akkor menj, és hozd ki a csomagtartóból a
tartalék
hálózsákunkat, és feküdj arra! – erősködött anyu.
Engedtem neki, de csak azért, hogy békén
hagyjon.
Leterítettem a hálózsákot az ágy mellé, és lefeküdtem.